
A húsvéti előkészületek egyik legerőteljesebb szimbolikával bíró szertartása a nagycsütörtöki krizma szentelési liturgia és az utolsó vacsorára emlékező lábmosás szertartása. A mai napon a Vatikánban összegyűlnek a római egyházmegyés papok, hogy püspökükkel együtt üljék meg a húsvéti előkészületekbe bevezető misztériumot. Betegeskedése miatt idén nem Ferenc pápa vezeti a liturgiákat, hanem az általa kijelölt Domenico Calcagno bíboros, az Apostoli Vagyonkezelőség volt elnöke mutatja be a szentmisét a Szent Péter bazilikában.
Az egyház hagyománya szerint az olajszentelési vagy más néven krizmaszentelési szentmisén a római egyházmegyés papok, illetve a Rómában szolgáló atyák gyűlnek össze és megújítják szenteléskor tett fogadalmukat. A rítus keretében megszentelik a szentségekhez szükséges olajat. Tegnap a Szentszék közzétette azt is, hogy ki vezeti a mai napon az utolsó vacsorára emlékező lábmosási szertartást. Korábban Ferenc pápa valamelyik római börtönben tartotta ezt az erős szimbolikával bíró liturgiát, hogy a fogva tartottak is érezzék Krisztus bűnbocsátó szeretetét. Ma délután a Szent Péter bazilikában Mauro Gambetti bíboros vezeti a rítust.
A Szentszék arról is tájékoztatott, hogy Ferenc pápa küldöttjeként Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter bazilika esperese vezeti a húsvéti vigíliát. Másnap a húsvéti ünnepi szentmisét pedig Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja celebrálja. Továbbra is nagy a várakozás azt illetően, hogy a Szentatya meglepi-e személyes jelenlétével a szertartásokon a hívőket.