
A KCNA észak-koreai hírügynökség szombati jelentése szerint Kim Dzsongun két nappal korábban részt vett a légierő egyik gyakorlatán, ahol felszólította „a hadsereg minden egységét, hogy érjenek el áttörést a háborúra való felkészülésben".
A gyakorlat során egyebek között cirkálórakéták és kamikaze támadó drónok követését, megsemmisítését, valamint támadó drónok elektronikus eszközökkel történő semlegesítését és megsemmisítését próbálták.
Az állami média jelentése szerint a gyakorlatok részeként teszteltek egy új, nagy hatótávolságú, precíziós siklóbombát, az észak-koreai repülőgépek pedig csapásmérő gyakorlatot is tartottak kijelölt célpontok ellen.
Forrás: Origo
Továbbiak a témában
2 perc Salvini igazi problémája már nem az, megtartja-e a pártját, hanem hogy visszaszerzi-e az elveszett választóit
2 perc Németország évek óta falat épít az AfD köré. Vasárnap kiderül, erősebb-e a fal a választóknál
2 perc 










