
Miután Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatót tartott, amelyen közvetlen tárgyalásokat javasolt Oroszországgal Isztambulban Ukrajnának, Donald Trump úgy reagált, hogy ez nagy nagy nap lehet mindkét ország számára.
„Egy nap, ami nagy esemény lehet Oroszország és Ukrajna számára! Gondoljunk csak bele, hány százezer ember életét menthetjük meg, amikor véget ér ez a végtelen „vérfürdő”. Ez egy teljesen új és sokkal jobb VILÁG lesz” – írta Trump a Truth Social nevű közösségi csatornáján.
„Továbbra is mindkét féllel együtt fogok működni annak érdekében, hogy ez megtörténjen” – mondta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok az újjáépítésre és a kereskedelemre kíván összpontosítani.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap közvetlen tárgyalásokat javasolt Ukrajnával május 15-én a törökországi Isztambulban, amelyeknek szerinte a tartós béke megteremtésére és a háború kiváltó okainak megszüntetésére kell irányulniuk. Putyin véleménye szerint a tartós béke megteremtését és a háború kiváltó okainak felszámolását kellene célozniuk.
Putyin azt is kijelentette, hogy nem zárja ki, hogy a Törökországban tartandó tárgyalások során a két fél megállapodhat „új fegyverszünetben, új tűzszünetben”, de olyasmiben, amely az első lépés lenne a „fenntartható” béke felé.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: AFP