

A konklávé előkészületeinek utolsó simításait végzik a Vatikánban. Holnap a bíborosok beköltöznek a Szent Márta Házba. Ma még folytatódik a pápaválasztást előkészítő általános kongregáció, szerdától azonban zárt ajtók mögött zajlanak a szavazások.
Lassan befejeződnek a konklávéra való lázas készülődések a Vatikánban. Két nap múlva a Bíborosi Kollégium tagjai bevonulnak a Sixtus – kápolnába és kulcsra zárt ajtók mögött a külvilágtól szigorúan elzárva elkezdődik a katolikus egyház 267-dik pápájának megválasztása. A konklávéra összegyűlt bíborosok vasárnap római címtemplomukban miséztek közösségeikkel. Erdő Péter bíboros Esztergom – Budapest érseke a Szent Franciska Romana bazilikában mutatott be olasz nyelvű ünnepélyes szentmisét. A római magyar közösség tagjai, zarándokok és rengeteg újságíró vett részt az eseményen.
Erdő Péter bíborost a pápa esélyes bíborosok közt tartják számon, ezért komoly sajtófigyelem követi. Ma folytatódnak a pápaválasztást előkészítő általános kongregáció ülései, holnap pedig a bíborosok beköltöznek a Szent Márta Házba. A szentszéki szóvivő elmondta, hogy a Szent Márta Házban nem tudják egyszerre elhelyezni a 133 bíborost, ezért a mellette lévő régi Szent Márta Zarándokház és az Etióp Kollégium szobáit is használni fogják a konklávé ideje alatt. Egyszerű szerény berendezéssel rendelkező szobákról van szó és soroslás útján kerül eldöntésre, hogy ki melyikbe kerül.
A szolgálatot teljesítő személyzet elhelyezésével együtt összesen 200 szoba lesz használatban a konklávé alatt A Sixtus- kápolna előkészítése is folyamatban van, egyfajta „digitális bunkert” alakítanak ki, ahonnan semmiféle információ nem szivároghat ki. Az Apostoli Palota ablakait elsötétítik a konklávé számára kijelölt területeken és a pápaválasztás előestéjén közel 80 ólom pecséttel ellátott lakatot helyeznek el a konklávéval érintkező összes bejáraton.