Kikényszerített elnöki lemondásról és alkotmányos átalakulásról cikkezik az olasz sajtó

Az itáliai lapok szerint mélyülő politikai válság alakult ki Magyarországon. A konzervatív portálok emlékeztettek, hogy Brüsszel továbbra is hallgat az alkotmányos rend átalakításáról.

  • Hírek
  • 12 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Kiemelten foglalkozik Sulyok Tamás lemondásával olasz sajtó, arról cikkeznek, hogy a köztársasági elnök kénytelen volt aláírni az Alaptörvény 17. módosítását, amely egyben saját mandátumának végét is jelenti. Idézik az államfő szavait, aki a lépést a politikai hatalommal való visszaélésnek, a jogállamiság megcsúfolásának nevezte. Az olasz lapok szerint a mostani módosítás csupán az előszele egy teljesen új alkotmánynak, amelyet az aktuális többség a saját szájíze szerint kíván megváltoztatni.