Egy cigiért taposták gyerekek 40 centis iszapos sárba egy férfi fejét

Két fiatal cigit kért egy férfitől, ám miután az nem adott, kis híján halálra rúgták és árokba fojtották a szerencsi gyerekek.

  • 2021. november 07., vasárnap 15:36
Vágólapra másolva!

A két tini éppen Szerencsen sétálgatott, amikor összeakadtak egy férfivel, aki bepiálva hazafelé sétált. A gyerekek cigit kértek a férfitől, amikor pedig az nem adott, a fiatalok brutálisan nekiestek:

ELŐSZÖR CSAK KÖVETTÉK ÉS MOCSKOLÓDTAK UTÁNA, VISZONT AHOGY BEÉRTÉK, ÜTNI ÉS RÚGNI KEZDTÉK, MAJD EGY VÍZZEL TELI ÁROKHOZ RÁNGATTÁK, AHOL 40 CENTIS ISZAPOS SÁRBA NYOMTÁK A FEJÉT, ÉS FELVÁLTVA RÁÁLLTAK.

A férfi hiába rúgott és kapálódzott, hiába, a fiatalok folyamatosan a víz alá nyomták, és hol a csípőjét, hol a fejét taposták bele a sáros vízbe. A férfi életét vélhetően az a gyalogos mentette meg, aki éppen arra sétált, és kiszúrta mit művelnek a gyerekek. A férfi ekkor rájuk szólt, és abbahagyták az életveszélyes kínzást.

Bár a férfi túlélte a kegyetlen támadást, súlyosan megsérült: a feje szétrepedt, több helyen zúzódott a teste és több bordája is eltört. Korábban a fiúk egyikét 5, másikukat 4 év javítóintézetre ítélték, de most fellebbeztek, szerdán állnak bíróság elé.

Fotó: Illusztráció - AFP

Forrás: Bors/Origo