NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
Elkezdődött a szezon: nagyon beindultak a márnák a Dunán

Elkezdődött a szezon: nagyon beindultak a márnák a Dunán

Aki igazán szereti üldözőbe venni a márnákat, annak csak most jött el igazán az ideje. Az utóbbi időben már szép számban fogják a horgászok a Dunán.

  • 2022. október 05., szerda 14:16
Vágólapra másolva!

Már javában zajlik a márnaszezon, és szerencsére az idei év igen kedvezőnek bizonyul ennek a halnak a horgászata szempontjából – számolt be közösségi oldalán a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz).

Az elmúlt napokban sorra kapják a horgászoktól a híreket, hogy szinte mindenhol eredményesen fogják a márnákat a Dunán.

A Főhesz szerint nem véletlenül várja sok horgász egész évben ezt az időszakot, mert nagy élmény kifogni őket.

„Aki még nem horgászott célzottan erre a halra, most érdemes kipróbálnia, jó eséllyel akadhat a kezdő márnásoknak is a horgára. Sikeres márnahorgászatot kívánunk mindenkinek!” – fogalmazott a Főhesz.

Aki kedvet kapott, annak két filmet ajánlunk Walter Tamástól, aki két különböző technikával vette üldözőbe Budapesten a pontyfélék családjába tartozó fajt.

Pecaverzum