

Egy angol pár összesen 264 aranyérmét tartalmazó agyagedényre bukkant konyhájuk felújítása közben, a régi padló alatt az Ellerbyben található otthonukban. A hihetetlen lelet összesen 365 millió forintot ért, az ingatlant még a 18.században építették.
A régi padló alatt talált aranyérmék némelyike 400 éves, a régészeti beazonítás után kiderült, hogy az összesen 264 aranyérme 1610 és 1727 között készült, I. Jakab és I. Károly uralkodásától egészen I. György angol királyig - írja a Metro.
A SZAKÉRTŐKNEK SIKERÜLT EGY GAZDAG ÉS BEFOLYÁSOS HULL-I KERESKEDŐCSALÁDHOZ, A FERNLEY-MAISTEREKHEZ VISSZAVEZETNI AZ ÉRMÉKET.
A Maister család vasérc, fa és szén importtal és exporttal foglalkozott, tagjai az 1700-as évek elején parlamenti képviselők is voltak.
Az érméket árverésre bocsájtották, aminek egy 1720-as hibás I.György kori aranypénz volt a csúcspontja - ezen nem látható a király feje -30 MILLIÓ FORINTNYI FONTÉRT KELLT EL.Soha nem fizettek még ennyit egy hibás brit érméért.
Gregory Edmund, a londoni Spink & Son aukciósház munkatársa elmondta: "Az eladás több szempontból is egyedülálló volt. Az érmék története, a felfedezés módja és a ritka lehetőség, hogy ilyen egyedi érméket árverésen lehet megvásárolni hatalmas érdeklődést váltott ki."
AZ ÉRMÉK ÖSSZESEN VÉGÜL AZ ELŐZETESEN BECSÜLT ÁR HÁROMSZOROSÁÉRT 365 MILLIÓ FORINTÉRT KELTEK EL.
A szerencsés megtalálók nem fedték fel a kilétüket.
Origo.hu