Jókai Mórral lehet majd szombaton találkozni Budapesten

Az író életét és korát is megidézik majd, de egyébként is változatos programokkal készült az intézmény a Múzeumok éjszakájára. Játékos ismeretterjesztő előadásokkal, raktárlátogatásokkal, fáklyás sétával, konceretekkel és táncbemutatóval is várják a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban.

  • 2025. június 17., kedd 21:30
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet honlapján lévő cikk IDE kattintva tekinthető meg.

A 14 órától kezdődő programsorozat keretében a közönség egyebek mellett betekinthet az ékszerek világába, családi kincskeresésre és éjszakai fáklyás sétára indulhat a Múzeumkertben, a szervezők emellett kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, kvíz- és társasjátékokkal, tárlatvezetésekkel is várják a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Ragyogj! Ékszerek ideje, valamint az Ügyfelem érdekében – 150 éves a Budapesti Ügyvédi Kamara című időszaki kiállításokban különleges finisszázs programok várják a látogatókat.

A zenekedvelők meghallgathatják a MÁV Szimfonikus Zenekar Csellóegyüttesének és a Budapesti Ügyvédi Kamara kórusának koncertjét. A Harmónia Valcer Táncklub programjának résztvevői pedig nemcsak nézőként, de akár aktív résztvevőként is megismerkedhetnek a társastáncokkal, köztük az angol és a bécsi keringővel, tangóval, polkával és a latin táncokkal.

A Jókai 200 emlékévhez kapcsolódva az intézmény munkatársai egyebek mellett az író korát és életét megidéző társasjátékkal, rejtvényfejtő múzeumkerti sétával, ismeretterjesztő előadással és tárlatvezetéssel várják a látogatókat.

Részletes információ a muzej.hu oldalon található.

Fotó: Shutterstock