NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben

Devizatüntetés az Astoriánál

A fővárosi tüntetés után vidéken folytatják akciójukat a devizahitelesek.

  • 2013. augusztus 20., kedd 21:02
Vágólapra másolva!

A devizahitelesek és szimpatizánsaik az Astoria forgalmas kereszteződését foglalták el délután, több százan ültek le az úttestre azután, hogy délelőtt nem jutottak be a köztársasági elnökhöz a Sándor-palotába. A be nem jelentett akciót nem oszlatta fel a rendőrség. A demonstráció egyik szervezője, Kásler Árpád azt mondta: érdemi párbeszédet akarnak a devizahitelesek ügyéről a kormányzat és a civilek között – szerintük eddig a bankok érdekeit képviselő „álcivilekkel” folytatott párbeszédet a kabinet.