NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben
Szlávik János: Magyarországon a jelenlegi helyzetben a szabályok megfelelően működnek

Szlávik János: Magyarországon a jelenlegi helyzetben a szabályok megfelelően működnek

Két hete nem volt halálos áldozata Magyarországon a koronavírus-járványnak, miközben a szomszédos országban drámaian nő a fertőzöttek száma. A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Dr.Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa volt a vendége.

Vágólapra másolva!

Két hete nem volt halálos áldozata Magyarországon a koronavírus-járványnak, az igazoltan fertőzöttek száma pedig alig haladta meg a 200-at az elmúlt 14 napban. A kedvező adatok ellenére a szakemberek már a járvány második hullámára készülnek, ami ősszel várható. A miniszterelnök szerint jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, ezért minden változtatás kockázatot jelentene. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy az 500 fő feletti koncerteket augusztus 15. után sem lehet rendezni.

Azt mondja a WHO, hogy az ő protokoljuk alapján 5 százalék alatti a pozitivitási szint akkor lehet lazítani a szabályokon, Magyarország bőven az 5 százalék alatt van, ön szerint miért indokolt fenntartani a szigorúbb szabályozást? – kérdezte Velkovics Vilmos, műsorvezető.

- mondta Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Kapcsolódó anyagunk:

Müller Cecília: Kiemelt fontosságú a kontaktkutatás

Hír TV