
Párkányi Eszter felhívta rá a figyelmet azért nem kell a tesztek számát állandóan felhozni, mert a teszt egy adott időpontban mutatja meg, hogy éppen akkor nem volt fertőzött az illető.
Boros Bánk Levente szerint az ellenzék arra próbál meg rájátszani, hogy nem mindenki van tisztában az összes kormányzati intézkedéssel, így pedig könnyű befolyásolni az embereket.
Ez rémhírkeltés is adott esetben
– tette hozzá.
A Médianéző Központ igazgatója azt is megjegyezte, ismét nem lehetett látni egyébként az ülésteremben Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, úgy tűnik még mindig a borsodi választás eredményének hatása alatt van.
Továbbiak a témában

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek












