

Az Európai bizottság teljesen elzárná az orosz olajcsapokat. Az embargó a 27 tagország közül leginkább a magyar gazdaságot érintené. A kormány számításai szerint egy ilyen szankció teljesen romba döntené az eddig elért eredményeket. Vendégünk volt Széles Gábor nagyvállalkozó, a Videoton Holding és az Ikarus elnök-tulajdonosa.
A Magyarországon működő nagyvállalatok sem bírják sokáig finanszírozni az elszabadult energiaárakat – erről beszélt Széles Gábor a Napi aktuálisban. A nagyvállalkozó úgy vélte az új kormánynak kezelnie kell majd ezt a problémát.
Az elmúlt fél évben a villanynak, a gáznak, az energiahordozóknak az ára, amit kiszámláznak a vállalatoknak, az két-háromszorosára nőtt. Tehát sokáig ezt nehéz lenne bírni, illetve hát itt is majd valamiféle kormányzati politikára lesz szükség. Nem elsősorban a Videoton és az Ikarus miatt, hanem azok miatt a német autógyártók miatt, akik szintén nehezen viselik el ezeket az energiaárakat
- tette hozzá.
Hír TV