
A mentőegységek a kapszulát ráemelték a hajóra, és még a helyszínen ellenőrizték az asztronauták egészségi állapotát, a többi között a vérnyomást, pulzust, valamint a mozgás és egyensúlyzavarokat is feltérképezték. Ugyanis Kapu Tiborék bő 2 hétig a súlytalanság állapotában voltak, aminek hatására az izmok és a csontok gyengülnek. A test visszaszokása a gravitációhoz pár órától, akár több napig is eltarthat.
Horvai Ferenc - űrkutató-csillagász: "Én úgy gondolom, Timit ismeri, hogy már hiányolja a súlytalanságot. Egyébként ilyenkor rácsodálkoznak az űrhajósok, hogy ismét van súlyuk a súlytalanságot követően, és hát valószínű elkezdik mozgatni a kezüket, karjukat, hogy megkezdődjön az a readaptáció, amikor megszokják újra, hogy a poharat azt nem elég úgy elengedni, hanem le kell tenni az asztalra, hogy a mikrofont nem elég így elengedni, hanem le kell tenni vagy átadni, ezekhez hozzá kell szokni."


