NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSajtóklub
Sajtóklub – Orbán Viktor: Piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre + videó

Sajtóklub – Orbán Viktor: Piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre + videó

A Sajtóklub mai adásában elsősorban Orbán Viktor pár napja mondott olaszországi nyilatkozatával kapcsolatban mondta el véleményét a három vendég: Néző László, Bencsik András és Gajdics Ottó.

  • 2024. szeptember 08., vasárnap 20:10
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor egy észak-olaszországi gazdasági fórum panelbeszélgetésén vett részt, ahol a miniszterelnök több sommás kijelentést is tett. Így többek között rámutatott, hogy "ha arra várunk, hogy legyen egy béketerv, amelyet mind a két fél elfogad, sosem lesz béke", illetve az is megjegyezte, hogy "piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre." A magyar vezető kiemelte: "a jelenlegi zöldmegállapodás szembemegy az üzleti érdekekkel", továbbá hangsúlyozta, hogy "a magyar elnökség fő célja a versenyképesség növelése."

Az adásban ugyancsak téma volt:

Megszólalt a vészcsengő Németországban? Elképesztően megnőtt a migránsbűnözés Németországban, illetve a németeknél a tűréshatárhoz érkezett a befogadás kultúrája. Erre számtalan példa van, így például, hogy tizenöt éves szíriai erőszakolt meg egy tizenkét éves német kislányt egy uszodában, vagy hogy államilag finanszírozott weboldal tanítja a migránsokat, hogyan kerüljék el a kitoloncolást.

Brüsszel nemcsak visszatartja, de csökkentené is a hazánknak járó forrásokat, illetve újra megzsarolta Magyarországot.

Tölgyesi Péter újabb nagyinterjút adott a Partizánnak, melyben többek között elhangzott: Magyar Péter nemcsak, hogy vonzza a bajt, de bármi ellentmondás, ellenállás van irányába, azonnal hisztérikus reakciókat csinál.

Összeomlóban az ukrán kormány, Kijevben sorra mondanak fel a miniszterek.