Huszadik alkalommal rendezték meg a Karizmák ünnepét

Huszadik alkalommal rendezte meg családi és ifjúsági napját, a Karizmák ünnepét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pünkösdhétfőn. A máriaremetei templomkertben Snell György esztergom-budapesti segédpüspök koncelebrált szentmisét.

  • 2015. május 25., hétfő 22:10
Vágólapra másolva!

A Szentlélek átformál bennünket – mondta pünkösdi szentmiséjén Snell György esztergom-budapesti segédpüspök a máriaremetei templomkertben. Úgy fogalmazott, az üdvösség egyetlen útja az, amit Jézus Krisztus tanított nekünk, ezt csak a Szentlélek erejéből lehet megvalósítani.

„Pünkösd másnapja is munkaszüneti nap, lehetőség nyílik arra, hogy a Szentléleknek az a szerepe, hogy egyesítő erő, közösségi erő, összehozza az embereket. Az egyházközségek, egyházi szervezetek kivonulnak ide, és különböző sátrakban bemutatják, hogy mit tudnak” – mondta Snell György.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye immár 20. alkalommal rendezte meg a Karizmák ünnepét a máriaremetei templomkertben.

A Betegápoló Irgalmasrend sátrában kihelyezett fára mindenki feltehette a számára fontos cselekvéseket.

„Az irgalmasrendnek a hospitalitás, a befogadó szeretet a jelszava, és ennek jegyében találjuk ki ezeket a játékokat vagy megérintő szavakat, mondatokat, amikkel itt a munkatársaim, több önkéntes járták a sorokat és megszólították az embereket. Ebből született meg az irgalmasok fája, amelyre olyan fogalmak kerültek fel, amelyek egy kicsit több mint egy átlagos gyógyító intézménynek a hozzáállása” – mondta Markó Mária, a Betegápoló Irgalmasrend önkéntese.

Az egész napos majálison bemutatkoztak a főegyházmegye plébániái, családközösségei, a katolikus intézmények, kiadók, illetve iskolák és a missziós tevékenységet végző közösségek is.