
Bő egy hónapja jelentette be a kancelláriaminiszter, hogy az állami rezsicég 90 önkormányzattal kezd tárgyalásokat a tulajdonukban lévő távhőszolgáltató cégek megszerzéséről. A Hír TV több érintett polgármestert is megkérdezett a tárgyalások állásáról Pécsett, az Év polgármestere díj átadási ünnepségén.
„Komló város önkormányzatának 100 százalékos tulajdonában van a Komlói Fűtőerőmű Zrt. Erről a szándékról a híradásokból értesültünk. Jelenleg még egyeztetési folyamat nem indult el” – mondta el Polics József, Komló polgármestere.
Az újságból tudta meg az államosítás tervét Szigetvár első embere is. Nem tetszik neki az ötlet, elbocsátásoktól tart.
„Én mindig azt érzem és azt látom, hogy bármilyen állami koncentrációt hajtanak végre, abból mi, vidékiek, azt érezzük igazából, hogy a mi munkahelyeink száma valamilyen oknál fogva mindig csökken” – fejtette ki Vass Péter.
„Van, aki folytatni akarja távhőszolgáltatást, és van, aki le fog ülni a közműszolgáltatóval, és elkezd tárgyalni” – ezt már Kaposvár polgármestere, Szita Károly mondta.
ÁSZ-vizsgálat: szabálytalanságok sora
Az ÁSZ három tucat önkormányzati céget vizsgált meg a közelmúltban, köztük távhőszolgáltatókat is, a társaságok egy részénél súlyos számviteli hiányosságokat találtak az ellenőrök. A távhőtarifákban nagy a szórás, a számvevőszék alelnöke szerint egységes követelmények nélkül nem lehet egységesíteni a díjszabást.
„Egyértelmű önköltségszámítás kell, egyértelmű belső szabályok kellenek, tulajdonosi ellenőrzés és menedzsmentfelelősség, és akkor lehet tiszta képet látni kormányzati szinten is, hogy egy-egy cégnél mi a reális díj vagy ár, és ekkor lehet arra törekedni, hogy az országban ne legyen akkora a szórás, hogy 20, 40, 60 százalékkal eltérnek a távfűtési díjak” – fejtette ki Warvasovszky Tihamér.
A Nemzeti Közműszolgáltató írásban annyit közölt, hogy az állami távhőszolgáltatást a műszaki és gazdasági auditálás után a kormány cselekvési terve alapján dolgozzák ki.













