Igen a családi csődvédelemre

A parlament kedden elfogadta a KDNP családi csődvédelemről szóló javaslatát is, tízezrek kaphatnak segítséget adósságuk rendezéséhez.

  • 2015. június 30., kedd 11:36
Vágólapra másolva!

Egy másik törvény módosítása értelmében idénymunkára mehetnek a közfoglalkoztatottak. Ha valaki nem fogadja el a munkalehetőséget, három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból. Döntöttek arról is, hogy nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak pedig jogi végzettséget kell szerezniük. Azt a határozati javaslatot is megszavazta az Országgyűlés, amely alapján a kormány megvizsgálhatja, ideiglenesen felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció állami támogatása a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséért.