Orbán szerint is olvasgatni kellene a Koránt

Magyarország egy nyitott, barátságos ország, amely mindenkit tisztelettel fogad – jelentette ki a miniszterelnök az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén. Orbán Viktor az ingatlanszektort, az egészségipart, valamint az energiaszektort ajánlotta az arab befektetők figyelmébe. A miniszterelnök hangsúlyozta: a külföldi befektetőket Magyarországon nem oktatják ki emberi jogokból vagy demokráciából. A kormányfő úgy érvelt: abból, hogy a nyugati demokrácia az emberi jogok tiszteletén alapul, még nem következik, hogy ugyanez a kultúra a világ más pontjain hasonló pozitív következményekkel járna.

  • 2015. június 09., kedd 14:40
Vágólapra másolva!

Az Arab Bankok Szövetsége ezúttal Budapesten rendezte éves közgyűlését. Orbán Viktor miniszterelnök a kétszáz bankár előtt arról beszélt: Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol mindenkit – így az iszlám világból érkezetteket is – tisztelettel fogadják, akiktől időnként nem szégyen tanulni sem. Majd XVI. Benedek pápát idézte 2009-ből, a pénzügyi válság kirobbanása után.

„Újra kellene olvasni a Koránt. Ha a mi bankárjaink csupán egy kicsit ismerték volna a saría szabályait, ma nem tartanánk itt. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, ez az a szemlélet és gondolkodásmód, ahogyan mi rátekintünk egy másik világból érkezett befektetői kultúrára, egy másik világból érkezett üzleti delegációra és várjuk, reméljük, hogy valami olyasmit adnak majd hozzá a mi gazdaságunkhoz, a mi nemzeti életünkhöz, ami a javunkra válik és ami érték” – fogalmazott a magyar kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a külföldi befektetőket Magyarországon nem oktatják ki emberi jogokból vagy demokráciából, mert bár a nyugati demokrácia az emberi jogok tiszteletén alapul, nem biztos, hogy ugyanez a kultúra a világ más pontjain hasonlóan pozitív következményekkel járna.

„Biztosíthatom önöket arról, hogy itt Magyarországon senkit nem oktatnak ki sem demokráciából, sem emberi jogokból, mert egész egyszerűen az tiszteletlenség lenne azokkal szemben, akik megtisztelnek bennünket azzal, hogy eljönnek ide hozzánk. Úgyhogy nagyon remélem, hogy ezt befogadó, megértésre összpontosító, tisztelet által vezérelt barátságot és közeget a következő napban, napokban lesz módjuk itt érzékelni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a külföldi befektetőket Magyarországon nem oktatják ki emberi jogokból vagy demokráciából. A kormányfő úgy érvelt: abból, hogy a nyugati demokrácia az emberi jogok tiszteletén alapul, még nem következik, hogy ugyanez a kultúra a világ más pontjain hasonló pozitív következményekkel járna.