Több mint 26 órán át nem ehetett a gyerek a Heim Pálban

Panaszt tett a Heim Pál Gyermekkórház vezetőségénél egy csalódott édesapa, a gyermekosztályon tapasztalható embertelen körülmények miatt. Kisfia több mint 26 órán keresztül nem fogyaszthatott szilárd táplálékot, a szülőket ugyanis nem értesítették időben a műtétet megelőző 7 és fél órás várakozási időről. A kórház vezetése uniós forrásból javítana az ellátáson.

  • 2015. június 21., vasárnap 11:48
Vágólapra másolva!

„Egy büntetés-végrehajtási intézetben egy ott fogva tartott személynek nagyobb légköbméter jut, mint a kórházi osztályon a gyereknek” – felháborodottan beszélt a három és fél éves Gusztáv édesapja a Heim Pál Kórház gyermeksebészeti osztályáról. A fiút június elején műtötték lágyéksérvvel. Az apa szerint a gyerekek és a hozzátartozók elhelyezése is megalázó. „Ha tele van az osztály, ilyenkor hetven emberre van egy darab WC, koedukált WC! Meg egy darab ilyen fürdőnek csúfolt valami” – mondta. Az ügyvéd apa panaszlevelet írt a kórház vezetőségének, ebben a többi között azt is kifogásolta, hogy a tervezett rutinműtétre több mint hét és fél órányi várakozás után került sor.

„Ha valaki este fölvesz hat-hét kicsi gyereket másnapi műtétre és elkészít egy programot, az nagyon sokszor előfordulhat, hogy egyet sem operál meg belőle, mert kettőt tüsszent az egyik kicsi, a másiknak meg köhögnie kell, vagy valamilyen náthája előjön, és az altatási kockázatok ebben az életkorban egész másképp alakulnak, mint felnőtt korban” – ezt már dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója mondta.

A kórház főigazgatója egy új, tízmilliárdos uniós pályázat megvalósulásában bízik, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az államtitkárság is első helyen támogat. „Az a nagy tervünk, hogy Magyarországon létrejön egy új gyermekbaleseti hálózat, aminek itt, a Heim Pál kórházban lenne egy új központi épülete, és azt reméljük, hogy ebből az európai uniós pályázatból az összes ilyen méregfogát az ellátásnak…, amikor meggyógyítjuk szépen és jól a gyereket, mert ez a problémás eset is hála Istennek meggyógyult (…), olyan központot sikerül építeni, ahol méltó körülmények között tudnak a kollégák dolgozni” – így az igazgató.

A Heim Pál Gyermekkórház sebészeti osztályára évente közel 4000 beteget vesznek fel, és csaknem 2500 műtétet végeznek. A gyermeksebészet épülete elmúlt százéves, eredetileg nem kórháznak készült.

A teljes riportot Gyógyhír című műsorunkban nézhetik meg.