
Gyurcsány Ferenc volt üzletfeléhez köthető cég gyártotta a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs kérdőíveket – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint Erdős Ákos érdekeltsége közbeszerzés nélkül juthatott a több tíz milliós állami megrendeléshez. A lap azt írja: az Állami Nyomda nevű cég szerepvállalása azért is meglepő, mivel az április végén megjelent kormányhatározat szerint a kérdőívek előállításával kapcsolatos feladatokkal a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.-t bízták meg.
Kiss-Fleischmann Attila, az Állami Nyomda marketingigazgatója a Magyar Nemzetnek nem cáfolta, hogy ők gyártják a konzultációs íveket, ugyanakkor jelezte: az ügyben csak a Miniszterelnökség nyilatkozhat. A hivatal azonban nem reagált a napilap kérdésére.













