
Az informatikai nyilvántartás meghamisításával tudták kijátszani a pénzfelügyeletet a brókerbotrányban érintett cégek – állítja a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeletei igazgatója. Végh Richárd azt mondta, emiatt szigorítják a rájuk vonatkozó törvényeket: kétévente ellenőrzik az informatikai rendszert, szigorúbban járnak el a könyvvizsgálókkal szemben, az újonnan alakult brókercégeknél pedig egy éven belül átfogó vizsgálatot folytatnak le előzetes bejelentés nélkül. Emellett helyszíni kutatást is végezhetnek.
„Ez ugye azt jelenti, hogy előzetes bírói engedéllyel olyan helyiségben is lesz lehetőségünk végrehajtani vizsgálati lépéseket, ahol nincs jelen az adott helyiségnek a tulajdonosa, vagy a felügyeleti intézménynek a képviselője, ez főleg jogosulatlan esetekben lehet hasznos új eszköz” – fejtette ki Végh Richárd.
A törvénytervezetet kedden terjesztik a parlament elé a Fidesz. A párt frakció szóvivője azt mondta, ennek elfogadásához a parlament kétharmadának szavazata kell, ezért akik támogatják a törvényt, azok az emberek pártján lesznek, akik viszont nem szavazzák meg, azok a csaló brókerek oldalára állnak.
„Számlakivonatot havonta kell küldniük a brókercégeknek, eddig nem volt ilyen jellegű kötelezettség. Évente kötelessége lesz a Magyar Nemzeti Banknak – és a jogosítványokat is megkapja ehhez, ez fontos – ellenőrizni azt, hogy megvannak-e a különböző pénzeszközök, a mögöttes állampapírok vagy részvények, attól függ, hogy milyen alapú az a befektetés. Ezenkívül egy hároméves, kötelező ellenőrzési periódus is lesz” – fejtette ki Tuzson Bence.
A Demokratikus Koalíció alelnöke a Vasárnapi Hírekben megjelent cikkre hivatkozva állítja, a Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba vezetett egy listát, amelyből nyomon lehet követni, hogy kinek, mikor és mennyi kenőpénzt adott az elmúlt években.
„A DK követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a Tarsoly-listát, tudni akarjuk, hogy kik vannak ezen a listán, tudni akarjuk, hogy Szijjártó Péter, Matolcsy György, Fazekas Sándor, Polt Péter, Orbán Viktor rajta vannak-e ezen a listán, és tudni akarjuk, hogy ki és mennyi pénzt kaphatott a fideszes brókerektől” – mondta el Varju László.
A Párbeszéd Magyarországért pedig már korrupcióellenes fő és megyei ügyészséget hozna létre. Az erről szóló törvényjavaslatot már a héten a parlament elé terjesztik.
„A korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozati munkát hivatott ellátni, ehhez gyakorlatilag kizárólagos jogköröket kap, az ügyészségtől átkerül a korrupciós bűncselekmények elleni nyomozás, fellépés, vádemelés a korrupcióellenes ügyészséghez, és ez a korrupcióellenes ügyészség, ami csak ezt a tevékenységet végzi, alkalmas eszköz lehet arra, hogy hatékonyan, elfogulatlanul külső politikai nyomás nélkül ezeket a vizsgálatokat le tudja folytatni” – fejtette ki Jávor Benedek EP-képviselő.
A PM egy közérdekvédelmi hivatalt is létrehozna, ahol név nélkül lehetne bejelentést tenni.













