A bevándorlók megsegítéséről tartottak egyeztetést

Az illegális bevándorlókon próbálnak segíteni a Karitatív Tanács szervezetei. A segélyszervezetek tanácskozásukon megállapodtak, hogy tisztálkodószereket és élelmiszercsomagokat is biztosítanak a menekülteknek, valamint orvosi segítséget is nyújtanak az arra rászorulóknak.

  • 2015. július 15., szerda 13:30
Vágólapra másolva!

A tanács tagjai a jövőben hetente egyeztetnek egymással. Soltész Miklós államtitkár az ülésen azt mondta: azok a menekültek, akik Magyarországra szöknek, nem rászorultak.

„Azok a bevándorlók és migránsok, akik megjelennek, azok legtöbben mobiltelefonokkal, iphonokkal fölszerelve vándorolnak a világban, és minden egyes gyűjtőállomásról, minden egyes helyszínről, ahol megjelennek, továbbadják az információt a következő érkező csapatoknak, és bizony, sajnos egyre többször hallunk olyan híreket, hogy ahol egyik héten még jó ellátásban tudták részesíteni őket, másik héten adott esetben nem tudták megkapni ugyanazt az ellátást. A következő csoportok ezért követelőzővé válnak, olyat várnak el a hatóságoktól és karitatív szervezetektől, ami senkinek sem feladata, miközben legtöbbjük pénzzel és bankkártyával jól föl vannak szerelve” – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós államtitkár szerint azok a menekültek, akik Magyarországra szöknek, nem rászorultak.