
Több tucat migránst kísértek el a rendőrök a Keleti pályaudvartól a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetése előtt. A radikális szervezet szerint Magyarország egyetlen településén sincs helye, ahogyan ők fogalmaztak: tomboló migránsok hordáinak. A több száz megjelent előtt Incze Béla alelnök azt mondta: ha nem fognak össze, akkor Magyarországot ugyanúgy ellephetik a bevándorlók, ahogyan Nyugat-Európa több államát.
„El fognak veszni bizonyos kerületek, először nyilván Budapest peremkerületei, amiket meg fognak szállni, a pályaudvarok környéke. Egészen egyszerűen nem fogjuk tudni betenni ide a lábunkat, ha nem fogunk össze és nem védjük meg magunkat” – mondta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet alelnöke, Incze Béla.
Zagyva György Gyula korábbi jobbikos országgyűlési képviselő szerint a kormány képtelen megállítani a menekültáradatot. A mozgalom társvezetője üzent annak a néhány ellentüntetőnek is, akik ugyanerre az időpontra és helyszínre jelentettek be demonstrációt.
„Csak egyszer már tartsunk már ott, hogy nem húszan jönnek ide kiröhögtetni magukat, hanem akkor tegyék oda magukat rendesen, és akkor jöjjenek ide és mutassák meg, hogy mi rosszat csinálunk azzal, hogy fellépünk az afrikai bevándorlók ellen” – jelentette ki a szervezet társvezetője.
A skandálást a néhány tíz méterre lévő ellentüntetők sem hagyták válasz nélkül. A migránsok mellett tüntető Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás csoport tagjait rendőrök sorfala védte a Keleti pályaudvarnál.
És Hír TV-s vagy, megtudtam volna, akkor elküldtelek volna […], valószínűleg pofán rúgtalak volna.(Egy résztvevő az ellentüntetésen)
Zoltai Andrea szervező szerint a bevándorlókon segíteni kell. A tüntetésen a gyűlöletbeszéd ellen is tiltakoztak és gyűjtést szerveztek a menekülteknek.
„Én azt gondolom, hogy ezek a megfélemlített emberek, akik menekülnek a hazájukból, egyszerűen embertelen dolog, hogy a szélsőjobb még jobban megfélemlíti őket. Sz’al rettegnek ezek az emberek” – így a szervező.













