
A Virágh-ház Virágh Ferenc pécsi püspökről kapta a nevét, aki azt 1926-os felszentelése után lakóházként használta. Az épület 60 évvel később került állami tulajdonba, az egyház most visszakapja.
„Az ideérkezők örömmel jönnek ide és még nagyobb örömmel fognak távozni, és hiszem, hogy ez a tevékenység, amit szeretnénk a lehető legfelkészültebben végezni, mind vallási, mind turisztikai szempontból, mind önmagában az ember szempontjából értékes tevékenység. Remélem, hogy mind a város, mind pedig az egyházmegye számára jelentőséggel bír” – mondta Udvardy György pécsi megyéspüspök.
Az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az ilyen és ehhez hasonló épületek bemutatása lehetőséget ad a turistáknak, hogy közelebb kerüljenek a különböző vallási kultúrák megértéséhez, befogadásához. „A kormány is nem véletlenül hoz hasonló döntéseket szerte az országban, hogy az együttműködés – ami az állam és az egyház között az utóbbi években szerintem nagyon jó irányban indult el – ne csak a hitéleti tevékenységet szolgálja, hanem segítse egyházaink más közéleti tevékenységét is, legyen az szociális, oktatási, vagy ebben az esetben kulturális” – fogalmazott Soltész Miklós egyházi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A mintegy 400 négyzetméter alapterületű épületre nemrég 100 millió forintot költött az állam, a teljes külső homlokzat, a belső terek, valamint az elektromos és fűtési rendszer is megújult. Emellett külön figyelmet fordítottak a régészeti értékek megőrzésére. Az előkerült kőanyagleletek és szobortöredékek a Középkori Egyetem és a Janus Pannonius Múzeum anyagát gazdagítják.













