Logisztikai központot csinál az MSZP a székházukból

Megnyitja az MSZP a Jókai utcai székházat a menekülteket segítő civileknek, hogy azt logisztikai és koordinációs központként használják – jelentette be Kunhalmi Ágnes.

  • 2015. július 15., szerda 16:59
Vágólapra másolva!

A párt budapesti elnöke szerint a magyar társadalmi béke a menekültek támogatásával és nem a kormány gyűlölet-kampányával tartható fenn. A szocialisták ezért felszólítják a kormányt, hogy külön buszjáratokkal és a pályaudvarokon információs pontok felállításával segítse a menekültek áthaladását. Kunhalmi új, átmeneti befogadó táborok létrehozását is szükségesnek nevezte.

„A látványos semmittevése a kormánynak menekültkérdésben csupán azért van, hogy kialakítsa a békétlenséget az ide érkező menekültek és a magyar lakosság között, hogy pattanásig feszítse a húrt, hogy kialakuljon az a krízishelyzet, ami alátámasztja az undorító gyűlöletkampányát. Semmi más nincs a tarsolyában a Fidesznek, csak az, hogy ezt bebizonyítsa, és mindent megtesz azért, hogy kialakuljon a krízis Magyarországon” – mondta az MSZP budapesti elnöke.