Lombikbébiprogram: az államtitkáron múlik a folytatás

Felülvizsgálja a lombikbébiprogramot a kormány.

  • 2015. július 09., csütörtök 19:09
Vágólapra másolva!

A Hír Televízió kérdésére Lázár János kancelláriaminiszter közölte: a kabinet már döntött arról, hogy 2 milliárd forint pluszt szán a programra, hogy a jelenlegi évi 6200 beültetési számot emelni tudják és minél több párnak lehessen gyermeke a program keretében.

„Zombor államtitkár úr tett a kormánynak egy jelentést, hogy 2 milliárd forintos többlettámogatással hogyan lehetne ezt a korlátot föloldani és milyen eredményeket lehetne elérni, a kormány ezt jóváhagyta. Zombor államtitkáron múlik, és az ő hivatalán, hogy mikor lép ez egy következő fázisba. Államtitkár úr egy konkrét előterjesztést is készített, hogy melyik állami intézményben fog megvalósulni ez a kapacitásbővítés és ezeknek a korlátoknak a lebontása” – fejtette ki Lázár.