
A kormány a nemzeti infrastruktúra-fejlesztőt bízta meg, hogy az eddig elvégzett munkát a vállalkozók számára kifizesse, és velük elszámoljon.
„Az első dolog, hogy az eddig létrehozott, megépített beruházásszakasz az állagmegóvásra és megvédésre kerüljön. A második dolog egy újabb közbeszerzésnek a kiírása a beruházás befejezésre. A beruházásról azt tudjuk, hogy az M4-es nyomvonala mellett a korábban elkészült Budapest–Szolnok összekötő négysávos autóút lesz a nyomvonal, amelyre föl fogjuk használni az elkészült hídelemeket, és a kivitelezők által megvalósított beruházási szakaszokat is át fogja venni a kormányzat” – fejtette ki Lázár János.













