Meggyulladt egy kórházi ágy

Két ember sérült meg, egyikük súlyosan, a mezőhegyesi kórháztűzben.

  • 2015. július 12., vasárnap 07:17
Vágólapra másolva!

A Szent György téren álló intézmény egyik kórtermében egy ágy gyulladt meg hajnalban, az épületet sűrű füst lepte el – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat. Az intézményből 41 beteget és 3 dolgozót menekítettek ki, majd átszellőztették az épületet.

„A helyszínre érkező mezőkovácsházi, orosházi és makói hivatásos tűzoltóegységek, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a lángok megfékezése mellett az intézményben kezelt betegek tömeges életmentését, kimenekítését hajtotta végre teljes légzésvédelem használatával. A káresemény során 44 főnek kellett elhagynia a létesítményt. A tűzben egy fő súlyosan megsérült, akit a mentők kórházba szállítottak” – fogalmazott Szűcs Csaba, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.