
Szerinte ugyanis van pénz, a probléma csak az, hogy nem akarnak fizetni a Quaestor-károsultaknak. A politikus felidézte Tállai Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárának mai kijelentését, miszerint a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja a zajló alkotmánybírósági eljárás miatt nem tud hitelhez jutni és ezért nem tudja kifizetni a 20 ezer és 100 ezer euró közötti kártalanítási összegeket.
„Most őrjöngenek a quaestoros károsultak, őrjöngenek a Buda-Cash-es károsultak, nem ezt ígérték nekik, azt ígérték nekik, hogy lesz pénz. A MNB-nél van pénz, a Nemzeti Bank csak a közelmúltban 200 milliárd forintot tett a saját alapítványaiba. Budai palotákat és műkincseket vásárol ahelyett, hogy azt tenné, ami a dolga, hogy ha kárt okozott, akkor a kárt, azt térítse meg. Erre neki lenne lehetősége, lenne pénze, és nem utolsósorban ebben az ügyben nagy az MNB felelőssége, el kellett volna, hogy lássa a feladatát, de mulasztott, halasztott, tévedett” – mondta Szakács László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja.













