Műtéteket kell elhalasztani emiatt

Műtéteket kell elhalasztaniuk a kórházaknak, mert kevés a vér. A hőség miatt az elmúlt napokban a szükséges vérkészítmény felét tudták csak levenni az ellátókban, mert elmaradtak az önkéntesek.

  • 2015. július 09., csütörtök 22:13
Vágólapra másolva!

Naponta átlagosan 1500 egységnyi vérre van szükség Magyarországon. Nyáron azonban ennek alig fele jön össze. Kevesebb a donor, pedig a hazai műtők biztonságos ellátásához heti tízezer embernek kellene vért adnia.

„Mindenféleképpen konzultálunk a kórházakkal és ahol lehet, átütemeztetünk műtéteket vagy rangsorolunk, ki az, akinek sürgős, ki az, akinek nem sürgős. Ez mindig feszültség forrása, de úgy gondolom, hogy a munkatársak ezt a sokéves tapasztalatukkal már tudják kezelni” – mondta Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.

Az országban 23 helyen működik vérellátó szolgálat, ezek azonban rossz állapotban vannak. A szegedit és a pécsit már felújították, most újabb 3 városban, Miskolcon, Tatabányán és Debrecenben korszerűsítik a szolgálatot.

„Nagyon vegyes a kép, mint Magyarországon mindenben. Azt gondolom, a legfontosabb az, hogy most közel 3 milliárd forint értékben újulnak meg ezek a helyek, ami azért is fontos, mert a véradás élménye ezeken a helyeken javulni fog” – fogalmazott Ónody-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója.

A levett vér eltarthatósága korlátos, a vörösvérsejt-készítmény öt hétig használható fel. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója szerint Magyarországon a tárolt vér három százaléka lesz selejt, ami európai viszonylatban jónak számít.