
Két hete Lázár János egy fórumon úgy fogalmazott: riasztó állapotban van az állam. Patyi András Magyarország élőben című műsorában elmondta: az állam működése, illetve a kormányzati munka mérhető.
„A közigazgatásnak a belső bürokráciája rendkívül nagy, tehát ami a saját működésére, a szervek közötti vagy a szerven belüli működésre fordítódik, ez elég nagy, és ez igenis tudja lassítani a működést, és ez okozhat versenyhátrányt. Tehát ennyiben Lázár miniszter úr értékelésében vannak igazságot kitapintó pontok” – hangsúlyozta Patyi.













