Rács mögött maradnak a Buda-Cash gyanúsítottjai

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina a Magyar Nemzetnek azt mondta: további két hónapig, vagyis szeptember 11-ig marad előzetes letartóztatásban mindhárom gyanúsított.

  • 2015. július 09., csütörtök 07:11
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank korábban közölte: a brókercég esetében a cégvezetők tudtával valósult meg a csalássorozat. A jegybank szerint hozzávetőleg százmilliárd forint lehet a kár, és a visszaélések már másfél évtizede elkezdődhettek. Rendőrségi eljárás azonban a Buda-Cash alapítója és 2014-ig főtulajdonosa, Pintér Zoltán ellen nem indult.