Újabb vádemelés a bundaügyben

A központi nyomozó főügyészség közlése szerint 24 személlyel szemben emeltek vádat az Egri FC, illetve egyes U19-es csapatok által játszott 2013-as bajnokit érintően, amelynek során 13 mérkőzés eredményét manipulálták.

  • 2015. július 17., péntek 12:40
Vágólapra másolva!

A nemzetközi bundabotrányban 2013 májusában a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat négy különböző vádirat alapján, ezek közül eddig kettő tárgyalása kezdődött el.

„A mérkőzések manipulációja a megszokott séma szerint zajlott, a manipulációra szakosodott elkövetői kör játékosokat keresett meg és jogtalan előnyt kínált nekik azért, hogy az általuk kiválasztott meccs az online fogadások megnyeréséhez szükséges elvárt eredményt hozza. Amennyiben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, a befolyásolásában részt vett kör megkapta érte a megállapodás szerinti több ezer eurós nagyságrendű vesztegetési pénzt, ellenkező esetben azonban pénzkifizetésre nem került sor” – mondta Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.