Ukrajnából érkező gyerekeket táboroztatnak a Velencei-tónál

Ukrajna háború sújtotta térségéből érkező gyermekek táboroznak a Velencei-tó partján – jelentette be Soltész Miklós.

  • 2015. július 17., péntek 19:19
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Ukrán Országos Önkormányzattal és az ukrán nagykövetséggel együtt szervezte meg az akciót. A gyermekek heti váltásban érkeznek, a nyár végéig összesen 660 fiatalt lát vendégül az állam. Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a társadalmi szolidaritás jegyében a határon túli magyarokról is gondoskodnak, Kárpátaljáról több mint 3000, más térségekből pedig 1200 fiatal nyaral majd Magyarországon.

„A szolidaritást, azt gondolom, hogy leginkább az fejezi ki, hogy amikor nemcsak azt néztük az elmúlt hónapok során, hogy magyar gyermekeket hozzunk a szomszédos országokból, hanem arra fektettünk nagyon nagy hangsúlyt, hogy olyan rászorult, az ukrajnai háborúban szenvedő családoknak a gyermekeit hozzuk el, akiknek édesapjuk vagy sajnos elveszett a konfliktus során, vagy pedig most is kint van a fronton, vagy pedig megsérült és azért nem tud a gyermekeire akkora nagy gondot fordítani” – fogalmazott Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár.