
A Magyar Nemzet nemrég azt írta, Novák megosztó személyisége az egyik akadálya annak, hogy a Jobbik igazi néppárttá váljon, ezért igyekeznek elhatárolódni tőle. „Egy pártban keresik a megosztási pontokat, akkor persze megtalálják azokat a politikusokat, akik körül a legtöbb vita van vagy a legtöbb konfliktus. Novák Elődről nyilvánvalóan tudható, hogy nem az, aki elszalad a konfliktusok elől, sőt néha még keresi is, de ő egy ilyen karakter. Minden pártban vannak különféle karakterek, pláne egy nagy néppártban mint amilyenné a Jobbik vált, és én azt gondolom, hogy egy nagy néppártnak az az értéke meg az az erőssége, hogy a különféle karaktereket képes integrálni” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Novák Előd a Jobbikban nyílt, őszinte, elvhű véleményt képvisel, a párt vezetésébe pedig nem gombnyomogató emberek kellenek – jelentette ki alelnöktársáról Volner János. A radikális párt képviselője a Magyarország élőben stúdiójában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a néppárttá válásnak a Jobbikban nem lesznek politikus áldozatai. Bővebben>>>













