A bajorokkal barátkoznak Tóbiásék

Szorosabbra fűzi kapcsolatát az MSZP a bajor szociáldemokratákkal – jelentette be Tóbiás József pártelnök, miután tárgyalt Inge Auresszel, a bajor tartományi parlament alelnökével.

  • 2016. május 25., szerda 16:22
Vágólapra másolva!

A német politikus a Hír TV kérdésére a migránsválságról azt mondta: közös európai megoldásra van szükség, ezt azonban nem segíti a magyar kormány politikája. Hozzátette: segíteni szeretnének a bajban lévőkön, és ezt egy ország nem tudja megtenni, ezért van szükség európai megoldásra.

„Megértjük, hogy vannak olyan országok saját maguk politikáját és intézkedéseket akarnak kialakítani, de ennek ellenére fontos, hogy lássuk, hogy különböző pénzekről beszélünk. Abban a bajorországi körzetben, ahonnan én is jövők, 70 ezer lakos van, és ebben körülbelül 1000 migráns került elhelyezésre. A civil társadalom és az egyházak fogadták őket be, és ez nem jelentett gondot” – mondta Inge Aures, a bajor tartományi parlament alelnöke.