Egy hónapig kezelhetik Budapesten a kurd katonákat

Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült iraki kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban – írta meg a kormánypárti Magyar Idők. A pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.

  • 2016. május 18., szerda 20:18
Vágólapra másolva!

A pesmergák az iraki Kurdisztán hadseregének harcosai. Irak északi részén jelenleg ők küzdenek az Iszlám Állam ellen. A fronton több mint kétezer pesmerga esett el, de sikerült megállítaniuk a dzsihadista terrorszervezet erőit. A kurd régió külügyi hivatala egy évvel ezelőtt kért segítséget Magyarországtól. Több hónapos tárgyalás után Simicskó István honvédelmi miniszter engedélyezte a sebesültek magyarországi kezelését.

„2016. februárban megérkezett az első delegáció, és a delegációban négy sérült és egy tolmács volt. Ők négy hét ellátás után távoztak az országból. Ezután május 12-én megérkezett a következő ötös csoport, és ennek az ellátása jelen pillanatban folyamatban van” – közölte Tamás Róbert a HM Egészségügyi Központ megbízott orvos igazgatója.

Az ezredes hozzátette: harctéri sérüléseket kellett ellátniuk, de a katonák már túl voltak az életveszélyen, amikor Magyarországra érkeztek. Tamás Róbert szerint további sebesültek is érkezhetnek.

„A kórház védelme az utasítások szerint, a Honvédelmi Minisztérium utasítása szerint mindig megoldott” – ezt válaszolta az igazgató a kórház védelmét firtató kérdésünkre.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagja sem lát súlyos kockázatot a sérültek ellátásában. „Ami most történik, az a racionális kockázatvállalásnak a kategóriájába tartozik. Nyilván a racionális kockázatvállalásban is van kockázatvállalás, viszont Magyarországon erre van kellő forrás előirányozva, hogy az ezzel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket szavatolják” – mondta Szél Bernadett, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja.

A bizottság szocialista elnöke szerint nem szerencsés nyilvánosságra hozni az ilyen információkat. „Nem tartom szerencsésnek, ha a sajtóban ilyen részletességgel megjelennek ezek a hírek, bár hangsúlyozom: önmagában ez érdemi kockázatnövekedést – hogy a Honvédkórházban ápolnak iraki kurd katonákat –, ez önmagában nem jelent jelentős kockázatnövekedést. Nyilvánvalóan a megfelelő biztonsági intézkedésekről a magyar honvédségnek gondoskodnia kell” – fogalmazott Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

Molnár Zsolt hozzátette: sokkal nagyobb kockázatnak látja az iraki magyar katonai szerepvállalást.