Kész Matolcsy felmondólevele

Megírták Matolcsy Györgynek a felmondólevelet a szocialisták, az MNB azonban politikai hecckampányról beszél. Az alapítványi költéseket közben a fővárosi főügyészség is vizsgálja, törvényességi ellenőrzést indítottak. Ha kiderül, hogy mulasztottak a közpénzek felhasználásánál a szervezetek, nemcsak bírságot fizethetnek, de a szerződések is semmissé válhatnak.

  • 2016. május 18., szerda 20:34
Vágólapra másolva!

Fakivágással kezdődött Kecskeméten az egyetem új kampuszának építése. Ezen a területen fogja a jegybank alapítványainak tulajdonában lévő Kecskemét Duális Oktatás Zrt. az egyetemi városrészt felépíteni 2017 második felére.

„Igazából örülünk neki, mert mégiscsak egy egyetem. Ez egy nagyobb intézmény, nagyobb lehetőségek mindenkinek, és szerintem ez egy jobb közösségnek a kezdete lesz” – az egyik jegybanki alapítvány kurátorának a hétvégi nyilatkozata alapján ez az intézmény is a kormány gazdaságpolitikájának népszerűsítését szolgálhatja, hogy az emberek azt elfogadják, és minél szélesebb körben támogassák. Lentner Csaba azt is hangoztatta, hogy az MNB-alapítványok azon munkálkodnak, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség kormányon maradjon. A szocialisták szerint ez nem más, mint tiltott pártfinanszírozás, ezért felmondólevelet vittek Matolcsy Györgynek, egy másik írásban pedig a köztársasági elnöktől kérik a jegybank vezetőjének felmentését.

„Mint ahogy a kuratórium egyik tagja megfogalmazta, nem csak a barátok, nem csak a haverok, nem csak a rokonoknak, hanem a Fidesz esetleges 2018-as választási győzelmét közvetetten kívánja segíteni. Matolcsy György mától nem a köz szolgálója, ő egy pártkatona, havi ötmillió forintért, ezért méltatlanná vált a jegybank elnöki tisztségére” – fogalmazott Tóbiás József.

Politikai hecckampány zajlik a sikeres jegybank ellen – válaszolt az MNB szóvivője.

„A Magyar Nemzeti Bank nem bonyolódik pártpolitikai csatározásokba, akkor sem, hogy ha úgy tűnik, hogy Tóbiás József valószínűleg rosszul áll az MSZP-n belül folyó elnökválasztási csatározásban, és azt gondolja, hogy ilyen akciókkal tudja a saját támogatottságát növelni. Mi nem foglalkozunk ilyen kérdésekkel, a Magyar Nemzeti Bank egy független nemzeti intézmény” – nyilatkozta Hidvéghi Balázs.

Az ellenzéki pártok szerint a legfőbb ügyész elfogult az alapítványi költések ügyében, mivel felesége két szervezet felügyelőbizottságának is tagja.

„Azt gondolom, hogy az ellenzék teszi a dolgát, és az ügyészség is” –mondta korábban Polt Péter legfőbb ügyész.

Ezt teszi a Fővárosi Főügyészség is – a szocialista Tóth Bertalan kezdeményezésére eljárást indítottak az alapítványoknál.

„A kérelmező törvényességi ellenőrző eljárás lefolytatását kezdeményezte hat alapítvánnyal szemben, mert álláspontja szerint ezek a szervezetek nem tartották be a közbeszerzési törvény előírásait. A kérelem alapján a fővárosi főügyészség a törvényességi ellenőrzést elrendelte, és az eljárást lefolytatja. Fontos, hogy nem büntetőeljárásról van szó tehát, hanem törvényességi ellenőrzésről” – mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.

A törvény szerint ha kiderült, hogy mulasztottak az MNB alapítványai, amikor nem írtak ki közbeszerzési eljárást a megrendeléseikre, akkor legfeljebb a közbeszerzések értéke 15 százalékának megfelelő összegre bírságolhatják őket, a szerződés pedig semmissé válhat.