
A Magyar Nemzeti Bank alapítványainál azon munkálkodnak, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség kormányon maradjon, az a céljuk, hogy az emberek országos szinten elfogadják és támogassák a kormány gazdaságpolitikáját – ezt mondta az Echo TV-ben a hétvégén Lentner Csaba, az egyik jegybanki alapítvány kurátora. A nyilatkozat a parlamentben is terítékre került.
„Az interjú óta eltelt három napban senki nem állt ki sem a jegybanktól, sem a Fidesztől, hogy Lentner Csaba állítását cáfolja. Ha Lentner Csaba igazat beszél, akkor ezek az alapítványok csak színlelik leírt céljaikat, és politikai tevékenységet folytatnak, így valójában a Matolcsy-alapítványok a Fidesz pártalapítványai… Ez pedig törvénytelen, felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is” – mondta Tóth Bertalan országgyűlési képviselő.
A nemzetgazdasági tárca államtitkára szerint félremagyarázzák a kurátor szavait. „Nem mondott ilyet. Az adott média, amelyet ön idéz, az adta a szájába, illetve az ön szájába is ezeket a kijelentéseket” – reagált Tállai András.
„Gondolom, ismeri a klasszikus művet, amelynek a címe Rokonok. Önökről is írhatták volna” – Bárándy Gergely már magától a jegybankelnöktől várt válaszokat a rokonoknak juttatott alapítványi pénzekről. „Biztosan emlékszik rá, elnök úr, hogy először robbant a VS-botrány, amikor kiderült, hogy az ön unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó New Wave cég több mint félmilliárd forintban részesült támogatásként a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Ugyancsak a New Wave-hez kötődő üzleti kör mintegy 630 millió forintnyi közpénzt kapott szintén közvetve a Magyar Nemzeti Bankon keresztül, az alapítványokon keresztül” – emlékeztetett Bárándy Gergely.
„Önök, balliberális ellenzék, három hónapja politikai támadást folytatnak, visznek a magyar jegybank ellen, ez botrányos” – Matolcsy György szerint az ellenzék valótlanságokkal vádolja a jegybankot. „Ön, miután már elfogyott a blöff a Magyar Nemzeti Bank körében, most a rokonokat veszi elő – az egyébként kiváló regény kapcsán. Nos, itt is csupa blöfföt sorolt föl. Kiderült, önök hónapok óta mondják, hogy Szemerey Tamás tulajdonában van a VS.hu. Hát kiderült, hogy nem. Blöfföltek. Nem Szemerey Tamás tulajdonában van a VS.hu. Önök azt mondták, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzét osztogatja a Növekedési Hitelbank. Blöfföltek! Minden bank a saját döntésével a saját pénzét osztogatja, dönt jó projektek felől, és utána saját maga viseli a következményeket. Minden ön által fölhozott példa ugyanannak a politikai hadjáratnak a része. Blöff, blöff és blöff” – hangoztatta a jegybankelnök.
Lentner Csaba nyilatkozatának igazságtartalmára viszont nem tért ki a jegybankelnök. Az MSZP a botrányok miatt parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel az alapítványi költések ügyében, amihez az MSZP elnöke szerint már a szükséges mennyiségű aláírást is összegyűjtötték.
Elutasítva
Elutasította a jegybanki alapítványok pénzköltéseivel kapcsolatos feljelentést a Fővárosi Főügyészség. Azzal indokolta: nem történt bűncselekmény. Az ügyben egy magánszemély kezdeményezett eljárást különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával többek között az ingatlanvásárlások és a jegybankelnök rokonaihoz köthető cégek alapítványi támogatása miatt.













