
Az MSZP elnökjelöltje a Magyar Időknek azt mondta: a szocialista párt még mindig az 1990 előtti örökség és a 2002–2010 közötti kormányzás terhét viseli. Szerinte az MSZP csak akkor alakulhat át, ha olyanok vesznek részt a munkában, akik az elmúlt szocialista kormányok alatt kevesebb szerepet vállaltak. Molnár Gyula kiemelte: pártvezetőként együtt tevékenykedne a civilek és a szakszervezetek mellett a demokratikus ellenzékkel is, hogy 2018-ban leváltsák a kormányt.













