
A Párbeszéd és a volt ombudsman sajtótájékoztatóján Majtényi üdvözölte, hogy elnöki programja olyan pártokat hozott össze, amelyek sok témában egyébként vitatkoznak egymással. Szabó Tímea azt mondta, a Párbeszéd azért is támogatja Majtényi Lászlót, mert már korábban is bizonyította, hogy kiáll a korrupció felszámolása, a demokrácia és a jogállamiság mellett, ugyanakkor a programjában szerepel a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolása is.














