
Egy évvel ezelőtt március 15-én ellentüntetők hangosbeszélőkkel próbálták megzavarni a miniszterelnök beszédét. Az Együtt legutóbb a miniszterelnök évértékelőjekor tiltakozott füttyszóval, és ezzel készül március 15-ére is – ezt azonban a rendőrség határozatban tiltotta meg, arra hivatkozva, hogy az akció megzavarná a miniszterelnök beszédét, sértené az ünnep, így a magyar nemzet méltóságát, az alaptörvény szerint pedig ilyen esetekben a véleménynyilvánítás korlátozható.
Az Együtt szerint azért próbálják meg ellehetetleníteni a sípolást, mert Orbán Viktor fél tőlük. „Egy olyan miniszterelnököt, aki akár csak néhány nappal ezelőtt a magyar nemzet etnikai homogenitásáról merészelt megosztó és elfogadhatatlan módon beszélni, a nemzeti ünnepen nem szégyen kifütyülni, hanem büszkeségre ad okot egy ellenzéki polgár számára” – fogalmazott Szigetvári Viktor választmányi elnök.
A párt megtartja a rendezvényét, és arra kéri a szimpatizánsait, hogy csak a miniszterelnök beszéde idején fütyüljenek.
Emlékezetes, a Fidesz ellenzékből kritizálta, amikor a Gyurcsány-kormány 2006-ban és 2007-ben többször is biztonsági kockázatokra hivatkozva próbálta megakadályozni a nagygyűléseit.
A nagyobbik kormánypárt alelnöke szerint azonban a két eset között nem lehet párhuzamot vonni. „Mi minden esetben a gyülekezési jog mellett vagyunk, csak mi annak idején ellenzékben ahhoz szoktunk hozzá, hogy a Fidesz több tízezres és több százezres nagygyűléseket tudott tartani, a hatalom ezt korlátozta. Most pedig arról van szó, hogy az állami megemlékezéseket megpróbálja egy kicsi, de csekélységét agresszivitással ellensúlyozni próbáló csoport lehetetlenné tenni” – jelentette ki Gulyás Gergely.
A korábban jogvédőként a Fidesz mellett is kiálló Schiffer András nem ért egyet Gulyás Gergellyel. Szerinte az Együtt tüntetését nem lehetett volna megtiltani. „Ahogyan Lamperth Mónikának meg Gyurcsány Ferencnek sem volt joga ahhoz, hogy politikai ízlésviláguk vagy saját erkölcsi ítéletük alapján megakadályozzanak tüntetést, úgy Gulyás Gergelynek és Orbán Viktornak sincsen erre lehetősége. Abban egyetértek Gulyás Gergellyel, hogy a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat a másik gyülekezési jogának megsértésével, de ez nem megtiltási jog, csak feloszlatási jog lehet” – emelte ki az ügyvéd.
Gyülekezés szabadságát csak abban az esetben lehet korlátozni, ha az akadályozza a hatóságok munkáját vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.














