
A létesítmény dolgozói közül, akik igényelték, már napokkal ezelőtt megkapták a védekezéshez szükséges oltásokat. A fürdő vezetése megtette a legfontosabb szakmai óvintézkedéseket, és a víz klórtartalmát is megemelték, hogy ne terjedjen tovább a megbetegedés.
„Minimális visszaesés természetesen történt, a kanyarójárvány pont egy hete ütötte fel a városunk közelében a fejét, és nem mondhatjuk azt, hogy nincsenek olyan családok, amelyek a kisbabájuk miatt kicsit erősebben aggódnak a tekintetben, hogy a fürdő területén elkaphatják-e kanyaróvírust. Azt kell mondjam, hogy napi szinten egyeztetünk a Népegészségügyi Szolgálat munkatársaival, és egyelőre mindennap azt a választ kapjuk, hogy a fürdőnk népegészségügyi szempontból abszolút nem jelent nagyobb kockázatot a vendégeinknek, mint egy áruházi bevásárlás” – nyilatkozta a makói gyógyfürdő igazgatóságának elnöke, Gergely Gábor.














