Érettségi is elég lesz egy kormányzati pozícióra

Enyhítette a Külgazdasági és Külügyminisztérium a külképviseleti alkalmazás feltételeit.

  • 2017. március 06., hétfő 22:03
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter egy hete írta alá azt a rendeletet, amely a külszolgálaton lévő diplomaták fizetését módosítja. Van, akinek a keresete nő, de a külügy szerint olyan is akad, akinél csökken a juttatás. A diplomaták házastársának alkalmazására már eddig is lehetőség volt, az viszont újdonság, hogy most már szakképesítés nélküli, gimnáziumi végzettséggel vagy érettségivel rendelkezőket is ki lehet nevezni külszolgálatra kormányzati ügykezelőnek, azaz olyan személynek, aki a misszióvezetők alatt dolgozik.