Fideszes belharcot sejt az Együtt

Már tavaly novemberben megérkeztek Nyíregyháza új, környezetbarát, gázüzemű autóbuszai. Eddig azonban egyetlen utast sem szállítottak, mert azóta egy tiszaújvárosi telephelyen parkolnak.

  • 2017. március 09., csütörtök 08:08
Vágólapra másolva!

A 41 új jármű ötmilliárd forintba került, és uniós forrásból állták. A buszokhoz tervezett gáztöltő állomására azonban az önkormányzatnak már nem futja, így emiatt késik a buszok üzembe helyezése is. Az egyik helyi ellenzéki párt szerint fideszes belharc áll a csúszás mögött.

„Nyíregyháza megérdemli, hogy az unió által biztosított új buszok közlekedjenek, hogy a nyíregyházi lakosok számára megfelelő színvonalú tömegközlekedés legyen. Nem arra kapott felhatalmazást ez a kormány és ez a városvezetés, hogy meddő vitákat folytasson, hogy ki tudja milyen Fideszen belüli hatalmi és érdekcsoportok vitája miatt ne legyen Nyíregyházán megfelelő tömegközlekedés” – jelentett ki Lövei Csaba, az Együtt önkormányzati képviselője.