Gőgös: Ez a Ferin múlik

„Gyurcsány Ferencnek igaza van, hogy egy a tábor, de ehhez a táborhoz még hiányzik egymillió szavazó, hogy kormányváltás legyen” – mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese Magyarország élőben című műsorunkban.

  • 2017. március 06., hétfő 19:42
Vágólapra másolva!

„Ez a Ferin múlik. Nekem semmi bajom vele, de a döntés kizárólag rajta múlik, 2013-ban már egyszer jelezte, hogy rajta múlik. Van még egy év, abban bízom, hogy közben, ha a helyzet úgy alakul, a támogatottság megjelenik. Azt már most látjuk, hogy Botka Laci érdemi kihívó; ha elfogadja a közvélemény – és most nem pártvezetőkről beszélek –, akkor ez nem kérdés. Úgy gondolom, hogy onnantól a pártoknak muszáj lesz szövetségbe menni, hogy összejöjjön az a fajta váltó erő. Ugye mondta, hogy egy a tábor, ez igaz, csak ugye a táborhoz kell egymillió szavazó. Most az a tét, hogy az egymillió szavazót, legalábbis a nagy részét sikerül-e a következő fél évben integrálni. Mi azon leszünk, hogy sikerüljön” – mondta Gőgös Zoltán.

Tekintse meg a teljes beszélgetést: