
Eltűnhetnek a külföldi tulajdonosú multicégek ingyenes buszjáratai a kormány nemrég kiszivárgott javaslatcsomagja nyomán.
„Elég szomorú a kormánytól meg a rendelet meghozatalától, hogy ezeket megszüntetik, amikor a nyugdíjas könnyen tud idejönni kocsikkal, minden áruházba, oda el tudtunk menni, úgyhogy hallottam én is a hírekből, a tévéből, hogy meg akarják ezt szüntetni, ezeknek az áruházaknak az ingyenes busz, nagyon sajnálom, részemről jó lenne, ha maradna mindegyik” – mondta el az egyik vásároló, Szabó József.
Csak a parkolás megadóztatásával évente körülbelül húszmilliárd forintot hajtanának be az áruházaktól.
„Nem tudom megcáfolni, csak megerősíteni, ami a hírekben megjelent, egyébként mi a kereskedelmi érdekképviseletnek is elküldtük az anyagunkat, és föltételezem, hogy ők fordultak a sajtóhoz, valamiért megijedtek. Például az a javaslatunk, ami szerintem minden önkormányzatnál és városnál probléma, hogy ezek a nagy kereskedelmi áruházak óriási zöldfelületet vesznek el igénybe, amikor megépítik az áruházakat, parkoló címszóval több ezer négyzetmétert aszfaltoznak le” – nyilatkozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
„Igazából vásárlás szempontjából szerintem nem lenne praktikus, ha ezek megszűnnének egyrészt, másrészt ugye az Auchannál én még nem nagyon találtam személyzeti parkolót, és én, ugye, itt dolgozom, szóval nekem mindenképpen jó lenne, ha ingyenesen lehetne parkolni” – fogalmazott egy dolgozó Markovics Zsófi.
A Vállalkozók Országos Szövetsége attól tart, hogy a szigorítások végül a kisvállalkozókon csattannának.
„Ezek a nagyáruházak piacvezetők, ezek tőkeerősek, ezek árat befolyásolnak: beszerzésit is és eladási árat is. Olyan áldatlan versenyt fognak generálni, aminek a vesztesei a kicsik lesznek, és akkor mondom a konkrét példákat: ugye, hallottuk azt, parkolási díjat akarnak beszedni nagyobb településeken a nagyáruházaktól. Hát ezt, mit gondol, ki fogja megfizetni? Hát, ezt vagy a vásárló fogja megfizetni, vagy beszállítóknak az árát fogják lecsavarni” – közölte a VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc.
Az érintett multinacionális nagyvállalatok egyelőre nem akarnak nyilatkozni; de a magyar áruházláncok sem érzik úgy, hogy számukra kedvezne a javaslat.
„Az eddig nyilvánosságra került részletek alapján azt már látjuk, hogy nekünk is, ha ez a tervezet elfogadásra kerül, akkor fizetési kötelezettségünk keletkezik” – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.
A Hír TV úgy tudja, jövő hét elején egyeztetésbe kezdenek az érdekképviseletek. A vasárnapi pótlék megduplázását egyébként a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete kezdeményezte.
„Itt felmerül egy óriási kérdés, hogy ezt a helyzetet hogy lehet majd jól kezelni, hiszen azok a kis- és középvállalkozások, amik működnek az országban, ott jelenthet egy megterhelést a 100 százalékos vasárnapi műszakpótléknak a kifizetése, de azért az engedtessék meg a mi részünkről, hogy mi elsősorban a munkavállalók szempontjából közelítsük meg ezt a kérdést” – mondta a szakszervezet elnöke, Bubenkó Csaba.
A kormány kereskedelempolitikai intézkedései miatt több folyamatban lévő uniós kötelezettségszegési eljárás is folyik Magyarországgal szemben.














