
Az ellenzéki párt szerint egy esetleges referendum Brüsszelnek is üzenet lehet, az Európai Bizottság ugyanis tegnap is jóváhagyta a bővítés állami támogatását. Lázár János szerint fontos, hogy csökkenjen Magyarország energiafüggősége.
„Tudomásul vesszük a választópolgárok döntését, és tiszteletben tartjuk az LMP kezdeményezését, de az ügy előzményeihez mindenképpen hozzátartozik, hogy az Európa Bizottság úgy gondolom, hogy az átlagosnál jóval nagyobb szigorral vizsgálta meg a magyar projektet. Ne felejtsük, hogy egy olyan időszakban kerül sor egy atomerőmű kapacitásának fönntartására, amikor nagy viták zajlanak az atomerőművek jövőjét illetően. Az Európai Bizottság először is azt mondta, hogy a magyar atomerőmű fejlesztése megfelel a környezetvédelmi előírásoknak, biztonságos lesz, nem okoz kockázatot” – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.














