Orbán: Ostrom alatt állunk

462 leendő határvadász rendőr tett esküt kedd délelőtt abból az alkalomból, hogy túl vannak a képzésük felén. Az eskütételen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is, aki kiemelte: a határon szolgálók nehéz feladatra vállalkoztak, mert most is sokan akarnak illegálisan Európába jönni. Hozzátette: a rendőröknek nem csak határozottnak kell lenniük, hanem emberségesnek is.

  • 2017. március 07., kedd 14:27
Vágólapra másolva!

Három hónapja tanul határvadásznak a 462 fiatal. Ma arra tettek esküt, hogyha kell, életük árán is megvédik a hazájukat. Határvadász tanoncok korábban is tettek már esküt. A miniszterelnök azon az ünnepségen is részt vett, ahogy a mostanin is. Orbán Viktor arra kérte a leendő rendőröket, hogy legyenek határozottak, de maradjanak emberségesek.

„Ebben a pillanatban is százezrek gondolkodnak azon, hogy elinduljanak Európa felé. Brüsszelre és az EU-ra nem számíthatunk. Sőt, ellenkezőleg, ők csak nehezítik a munkánkat. Az igazság az, hogy csak magunkra számíthatunk. Nekünk magunknak kell megvédeni a határainkat” – emelte ki a miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette: a migrációs válság napirenden marad, amíg mindenhol be nem látták, hogy a migráció a terrorizmus trójai falova. „Bár a mai híradások már nem tízezrekről, hanem csak néhány száz illegális határátlépőről szólnak, mi mégsem dőlhetünk hátra. Senki se ringassa magát illúziókba, még most is, még ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk. A migrációs áradat csak lelassult, de véget nem ért. Csak annyi történt, hogy két nagyobb roham között időt nyertünk védelmi vonalaink megerősítésére, a határt védők toborzására, kiképzésére és szolgálatba állítására” – mondta.

Az eskü szövegét előmondó rendőr nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy kezet foghatott a miniszterelnökkel. Hozzátette: a képzésnek még csak a felénél járnak, de már most úgy gondolja, hogy hosszú távon is rendőrként szeretne dolgozni.

A ceremónia után az egyik frissen esküt tett rendőr a helyszínen, a Hungexpo egyik pavilonjában kérte meg a barátnője kezét.